Leiner Laura - Illúzió

Avagy egy újabb könyv a sikeres magyar írónőtől.

Tudnivalók:

- Oldalszám: 421

- Kiadó: Az újdonsült L&L Kiadó

- Sorozat neve: Bexi – sorozat

Fülszöveg:

Bexi - civil nevén Budai Rebeka - második albumának sikere, egy londoni út és a Nagy Márkkal való el sem kezdődött kapcsolatának vége után hirtelen elveszti a talajt a lába alól. Geriben csalódnia kellett, Márk szóba sem áll vele, de talán a zenei sikertelenségtől rendül meg leginkább. Szerencsére még mindig mellette áll a családja, valamint Anti, Evelin, Körte, az agyontetovált menedzser, és a Fogd be Aszád vérbeli trolljai. Így a szakmai és magánéleti mélypont sem tarthat sokáig...

Első bekezdés:

„London után minden megváltozott, de azt hiszem, a legnagyobb változás bennem történt. Mert hiába csitultak az indulatok, hiába tért vissza mindenki a dolgához, és zajlottak tovább a zsúfolt decemberi napok, bennem valami eltört, és teljesen elveszítettem magam.”

A történetről:

A rajongók nagy örömére, fél évvel a 2. rész megjelenése után, végre mindenki a kezében foghatja a 3. Bexi könyvet. Mint ahogy valamelyik Usetream adásban említette Laura, a történet egyáltalán nem olyan, mint a sorozat eddigi részeinek eleje. Olyan érzésem volt, mintha a Szent Johanna Gimi (SzJG) 3. részét olvasnám. Bexi maga alatt van, a hatalmába kerítette az egyedül lét és a szomorúság, mivel összeveszett a legjobb barátjával, Antival és Nagy Márkkal is, akivel együtt szerepelt a Pop/Rock sztár leszek! egyik részében és Londonba is együtt mentek.

Én elhiszem, hogy valami név kellett annak az átkozott műsornak, aminek valószínűleg az összes részben szerepe lesz, de akkor is! Akár hogyan mondom, hangsúlyozom ki, ez a név akkor sem jó! Szóval az rendben van, hogy határidőre kellett valószínűleg leadnia a kéziratot, de akkor legalább megkérhette volna a családját vagy a környezetében akárkit (ha már a saját rajongóit nem) és találhatott volna valami jobb nevet. Bexi a könyv első felében igazából semmi érdemlegeset nem csinál. Csak teng-, leng, majd az egyik fellépésen elrontja a dalszövegét és el is felejti, mikor a volt, és elég szemét barátja nevét kiabálja be a közönsége. Úgy döntenek, hogy Bexi egy időre az apjához költözik BAZ megyébe, aminek én a jelentésén percekig gondolkodtam, mert fogalmam sem volt, hogy melyik megyénk rövidítése is a BAZ. Igaz, nem tudom, hogy csak én vagyok- e ilyen béna vagy más is, de ez engem eléggé zavart. (Borsod- Abaúj- Zemplén) Az indulás előtt Körte felhívja Márkot, aki feladva azt, hogy ő most utálja Bekit odarohan, hogy elköszönjön a „szanatóriumba vonuló” lánytól.  Laura gondolom poénnak szánta ezt a részt, ám nálam inkább erőltetett hatást keltett, így a nevetés is elmaradt. Mikor megöleli, Márkot búcsúzóul kicsúszik a száján a „szeretlek” szó, amit a srác nem is viszonoz, így kételyek között tartva Bekit. A lány 6 hetet tölt az apjával és családjával, ahol nem kéri el a wifi jelszót sem, hogy ne érezzen a külvilágból semmit. Miután megírja az új számát Illúzió címmel, Körte és Márk érte mennek és visszaviszik Pestre. Persze Márk még mindig nem viszonozza azt a hőn áhított szót, így Bexi elkezdi „szivatni”, ami újfent szerintem nem sikerült annyira, viccesre, bár lehet, hogy csak nekem éppen nem ehhez a könyvhöz volt hangulatom.

Nem sokkal az énekes hazaérkezése után díjátadóra mennek, ahol már az imidzs váltott Evelint Lexiként jelölik, így Márknak muszáj megnyernie. A díjátadón ott van Geri is, aki miután énekelt a 11 másik élőadásba jutott szereplővel kér egy kis figyelmet. Néhány mondat után felhívja Bekit a színpadra, eleget téve ezzel annak az elvárásnak, hogy ők elvileg még együtt vannak, hisz a műsorba csak így juthatott be. Bexi hamar lezárja a témát és hátramegy a színpad mögé Gerivel, aki megfenyegeti. Márk is felbukkan, hogy védelmébe vegye a lányt, és be is akar egyet húzni a fiúnak, ám ő emlékezteti, hogy valamiféle teljesen lehetetlen szerződés köti a tehetségkutató műsorhoz, viszont Gerit nem így ő behúz egyet Márknak, aki EGY! ütéstől, hangsúlyozom, hogy EGYTŐL elterül a padlón és megzúzódik az orra. A díjat ugyan megnyeri, de nem veheti át, mert Körte elrohant vele a kórházba. Az Evelin és a Fogd be a szád formáció csúnyán beég így az egész csapat olyan hamar lelép, amilyen hamar csak lehet. Persze Márk valahonnan indokolatlanul nagy sérülést szerzett, hisz nem csak az orra zúzódott meg, hanem a szemei alatt lila karikák is keletkeztek.

Csak, hogy újfent legyen benne valami fordulat Bexit és Márkot is meghívják, hogy lépjen fel a Pop/Rock sztár leszek! élőadásában, amit ők csak úgy tudnak elpasszolni, ha egy vetélkedőre mennek helyette. Közben Aszádék befutnak a dalaikkal az alsó tagozatosok körében, ami számomra azért is elképzelhetetlen, mert Laura egy rock bandának jellemezte őket, én pedig eddig egy olyan kisgyereket sem ismertem, aki valamennyire is kedvelné a rockot.

 Márk és Bexi az egész könyvben húzzák egymás agyát, egészen a könyv, talán legizgalmasabb részéig, amikor is Aszádékat Körte, fotózásra kíséri, így Beki, Anti és Lili kísérik Márkot a koncertjére. Márk pedig a Gotye dalhoz, amit együtt énekeltek Bekivel a showban, felhívja a lányt és együtt éneklik el. A koncert közben Pí, a gonosz menedzser megkörnyékezi Bexit, és ki is húzza őket a vitából. Innentől kezdve volt izgalmas számomra a könyv, ami elég szomorú, hisz ez már a végén van. Viszont nem szeretném lelőni a könyv végét, hisz eddig így is tele volt spoilerrel, amiért remélem, nem haragszotok:D

Véleményem:

Az egész könyv körül túl nagy volt a felhajtás. A címét és borítót is hetekkel egymás után mutatták meg, és akkora feneket kerítettek neki, mint amilyet egy külföldi, híresebb könyv körül sem szoktak. Ehhez képest, a könyv összecsapottnak tűnik, a poénok pedig szinte egytől- egyik bénák és egyszerűen nem viccesek. Márk és Bexi csókja pedig egyfolytában csak húzva van, ami az elején ugyan még vicces, de mikor már ötször nem került rá sor, akkor már olyan hatást kellt, mintha Laura kifogyott volna az ötletekből, ezért kénytelen húzni, azt, amit mindenki vár. Zavart, hogy össze-vissza, ugrált az időben, mert Bexi egy ideig a jelenben ír, aztán egyszer csak a semmiből tesz egy megjegyzést a jövőre nézve, ami amúgy teljesen abszurd. De a legidegesítőbb így is a függővégek, mert most már nem csak a könyv vége van, a mondat közepén befejezve, hanem a fejezetek végei is úgy vannak tördelve és úgy gondolom, hogy egy már ilyen szinten befutott írónál, mint Laura, nincs erre szükség, hisz akkora ranjongó tábora van, hogy ők mindenképpen megvennék a következő könyveit is, beleszámítva engem is.

Az Illúzió szó feltűnően sokat van emlegetve, ám így is nekem, ez a vers/dal tetszett a legjobban az eddigiek közül:

Amikor úgy tűnik minden rossz,

És a rosszat csak egy rosszabb válthatja fel,

Amikor örömet semmi nem okoz,

Mert többé az öröm sem hoz örömet,

Akkor tudom, hogy elveszítettelek, talán örökre.

Amikor érzem, hogy hazudtál nekem,

És a hazug szavak csak hazugságot szültek,

Amikor tapogatni lehet a csendet,

És az én csendemet rejti a te csended,

Akkor tudom, hogy elveszítettelek, ezúttal

Örökre.

Én, aki mindent feladtam volna,

Te, akinek csak a játéka voltam,

Ki tudja mi igaz, és mi csak illúzió?

Mi, akik elvesztünk a múltban

Hol keresselek? Nem tudom, hogy hol vagy. . .

Ki dönti el, mi igaz, és mi csak illúzió?

Én nem.

(részlet)

Pontozás:

∞     Borító: 10/8 – nem rossz, de az előzőek sokkal jobban tetszenek

∞     Történet: 10/6 – jó is meg nem is, de a szereplőket szeretem így megérdemli a 6 pontot J

∞     Felépítés: 10/7 – nagyon zavar ez az össze-vissza ugrálás az időben!

∞     Ajánlom: 10/7 – Egy Leiner Laura könyvet mindenképpen el kell olvasni mindenkinek, de nem feltétlen ezt.

Egyéb:

- 14 felett akárkinek

- E/1-es, Beki szemszögéből

- Az előző kettő sokkal jobban tetszett.

Linkeke, ha esetleg érdekelne:

Laura oldala

Vedd meg!

#márker

Laura Facebook oldala

Íme a Párválasztó sorozat 5. kötetének borítója!

A Párválasztó 5. kötetének borítója

Meg is érkezett tegnap este Kiera Cass A Párválasztó sorozat 5. kötetének a borítója! Nem tudom, ki mennyire várta, de én már alig bírtam magammal, annyire izgatott voltam, milyen lesz a The Crown borítója... de nem ilyenre számítottam:

Most pedig, hogy mind túlvoltatok az első sokkon jöjjön a véleményem.

Negatívumok: 

- A lány feje. Első nem mindenkinek tűnik fel, például én sem láttam, mikor a telefonomon elsőnek megláttam a képet... Utána viszont. Hát igen... szóval én elhiszem, hogy ő egy modell, és jól néz ki, meg minden, de az a szemöldök! Emberek mi az a szemöldök?! Azt ne mondja nekem senki, hogy nem volt egy kozmetikus sem a közelben! Na és persze, ha az a két hatalmas mókus nem vonzaná oda a tekintete a szemöldökére, a lány feje profilból nagyon fura! Az orra nagy, a szája pici és eleve a feje nem megy a testéhez. A Koronahercegnő borítóján ez a lány gyönyörű volt, most pedig... hát nem tudom.

- A ruha.Maga a ruha gyönyörű, de mintha 3 számmal nagyobb lenne a modllünkre. Vagy csak szerintem?

- A korona. Az előző rész borítóján még viszonylag látható helyen volt, ám most konkrétan keresnem kellett, hogy egyáltalán van- e rajta. Ugyan a könyvet még nem olvastam, így csupán azt tudom mondani, hogy lehet azért nincs látható helyen, mert a történet is valami ilyesmit akar majd közölni. Mindenesetre ezt majd meglátjuk!

Pozitívumok:

- A ruha. Mint ahogy már az előbb is írtam, szerintem egyszerűen gyönyörű! Igaz, eddig egy kivétellel (Az első rész) az összes ruhát szívesen felvenném!

- A szín. Ez a lila egyszerűen gyönyörű! Igazság szerint én soha nem rajongtam annyira ezért a színért, de itt gyönyörű! Teljesen odavagyok érte!

Végül pedig Kiera Cass véleménye a borítóról:

"Úgy gondolom, hogy ennek a könyvnek a lila színe ökéletesen illik A Koronahercegnő szürke borítójához, kiegészítik egymást. Eadlyn póza szintén szuper. Erősnek mutatja amilyen valójában ő maga is."

Örülök, hogy az írónőnek tetszik, és remélem az én véleményem is meg fog változni amint a kezembe foghatom. Írjátok meg TI mit gondoltok!

Jessica Shirvington- Elhívás

Jessica Shirvington – Elhívás

Avagy egy újabb angyalos sztori, amit csak a borító miatt veszünk meg.

Tudnivalók:

- Eredeti cím: The Violet Eden Chapters Book 1: Embrace

- Oldalszám: 386

- Kiadó: Könyvmolyképző

- Fordította: Robin Edina

- Sorozat neve: Violet Eden krónikák 1.

Fülszöveg:

Violet nem vágyik másra, csak hogy Lincolnnal lehessen.

De a fiú olyan súlyos titkot rejteget,

amely bármikor szétszakíthatja őket.

És persze ott van Phoenix is.

 A lenyűgöző és kifürkészhetetlen srác,

 aki azonban mindig a lány mellett áll.

A világosság és a sötétség örök küzdelmének csapdájában vergődve

- ahol az angyalok bosszúra szomjaznak, és az emberek hősként harcolnak –

Violetnek el kell döntenie, mekkora áldozatot hajlandó hozni.

És kiben bízhat...

A rossz döntés nem csupán az életébe kerülhet,

 hanem a végzetébe is.

Első bekezdés:

 A reggel és az est villantak fel sorra a szemem előtt, teljesen elvakítva. Egészen. . . durva tapasztalat volt. Fájdalmas. Térdre rogyva felsikoltottam. Hallottam Lincoln kiáltását, jóllehet egy újjal sem ért hozzám. Abba akartam hagyni, de képtelen voltam rá. Dermesztő forróság öntötte el a testem. Úgy éreztem magam, mint egy megmerevedett jégszobor, amelynek belsejéből vulkán készül kitörni. Hallottam a sikoltásom. Nagyon messziről; világok választottak el tőle.

A történetről:

A könyvet még a Vörösmarty téri Könyvfesztiválon vettem, sok másikkal együtt. Az első olyan könyvek közé tartozik, aminek a tartalmáról fogalmam sem volt, csupán a borítóba szerettem bele. (Igen, tudom! Ez nem túl tisztességes könyvmolyszokás, de higgyétek el meg is bántam!) Nagyjából még egy hónapot csücsült a polcomon az olvasásra váró könyvek között, mikor végre ő került sorra. Persze még ekkor sem olvastam el a fülszövegét, mert úgy voltam vele, hogyha eddig nem tettem, akkor inkább legyen meglepetés. A borítója persze elég árulkodó, de én sajnos megint rosszra gondoltam. Jóhiszeműen azt hittem, hogy tele lesz a könyv varázslényekkel, mondjuk tündérekkel, boszorkányokkal, meg a szokásossal. Az ilyen fantasy könyvek többségét pedig imádom. Hát elég nagyot koppantam, mikor eljutottam a Nyolcadik fejezetig.

Violet Eden, - mint a legtöbb regény szereplője – átlagos lánynak vallja magát. Édesanyja meghalt a születése közben, valamilyen szív problémában, (Ez most komoly?!   A 21. században? Ugye csak viccelnek?) az apját pedig alig látja, mert az mindig dolgozik. Violet reménytelenül szerelmes, Lincoln-ba egy 22 éves srácba, aki rejtélyes módon bukkant fel az életében, de mióta ismerik, egymást mindig együtt edzenek. Apjától egy különös dobozt kap szülinapjára, amit még édesanyja hagyott rá. A doboz egy levelet tartalmaz, aminek az írója, mintha csak a jövőbe látott volna (Hát nem érdekes?) meg egy pár csuklópántot. A mi (elég butácska) Violettünk, persze semmiféle jelentőséget nem tulajdonít az egésznek. Este elmennek a város egy nagyon menő klubjába vacsorázni, az apjával, Steph-fel - a legjobb barátnőjével - és Lincolnnal. Az apa hamar egyedül hagyja őket, és Steph is arrébb megy, hogy Violet neki kezdhessen a csábítási hadműveletnek (Amit, ahogy ez a lány csinál a világ legröhejesebb dolga, főleg, hogy már eleve becsiccsentett még előtte). Lincoln tudomást szerez a lány karján lévő fura erekről, és úgy kérdezgeti a lányt, hogy már minden épeszű olvasó rájött, hogy a srác tud valamit, vagyis nem az akinek mondja magát. Felállnak táncolni, ám a fiú kihúzza magát alóla és elmegy italért. Violet pedig egy feketeruhás idegennel kezd táncolni, akit mikor Lincoln meglát, elrángatja onnan a lányt. Hát nem roppant fura?! Nem sokkal ezután elcsattan egy csók is, amit a fiú bocsánatkérő áradat követ. (És már nem azért. De ez a lány tényleg ilyen buta, vagy neki egyáltalán nem feltűnő, hogy mi folyik körülötte?)

Másnap Violet átmegy Lincolnhoz számin kérni rajta a tegnap esti eseményeket, de akkor egy olyan beszélgetést hall meg a fiú és egy idegen között, amit nem feltétlen kellett volna. A lány pedig végre szembesül azzal, amit az olvasó, már az 50. oldal elolvasása óta tud: ő valami angyal szerűség. Egy Grigori nevű csoport tagjai közé tartozik, akik olyan emberek, akiknek valamelyik szülője, a születése utáni 12 napon belül halt meg. Az is kiderül, hogy Lincolnnal miért nem lehetnek együtt, ám Violet olyan dühös rá, hogy nem is akarja látni. Ekkor bukkan fel az életében, az a srác akivel Violet a klubban táncolt (És igen, jól sejti mindenki! A csaj nem ismerte fel!) A bombázó nevű és kinézetű Phoenix, akinek még a haja is különleges színű, teljesen véletlenül egy száműzött angyal. Hát nem fura?! Violet teljesen beleszeret a fiúba (vagyis ezt hiszi), Lincolra pedig a könyv háromnegyedéig dühös. Nem szeretem ismételni magam, de kénytelen vagyok: Hát nem fura?! Csak, mert egy ember – jelen esetünkben egy függőben lévő Grigori tag – hirtelen szerelmes lesz egy szuperszexi rosszfiúba (Jó, mondjuk ki nem?), a régi barátjára pedig egyfolytában haragszik.

 Nem lenne olyan érzésetek, hogy itt valami nem stim? Az írónő ugyan, próbálja szédíteni az olvasót, ám ez nem nagyon megy neki, hisz végig lehet tudni, hogy végül Violet vállalja- e az elhívást vagy sem.

Az pedig, hogy mi lesz a történet vége... hát az maradjon meglepetés, mint nekem a könyv tartalma.

„Szerény” véleményem:

 Nekem csupán két dolog tetszett a könyvben: a borító, és az egyfolytában feketét viselő, Phoenix nevű, bukott angyal, akiből magamnak is elfogadnék egyet. A történet szinte onnantól kezdve kiszámítható, hogy Violet megkapja az édesanyja levelét. A lány már szinte vetekedik Reni butaságával a Szent Johanna Gimiből. Az írónő szuper ért ahhoz, hogyan dolgozzon kevés szereplővel, így már az elején adott rá okot miért nem fog Violet apjával és legjobb barátnőjével túl sokat foglalkozni. A többi szereplő sincs túlságosan kiépítve, így Phoenixet, Lincolt és a többieket szinte, úgy képzelheti el az olvasó, ahogy csak akarja. Persze ez nem feltétlen rossz, de szerintem azt mutatja, hogy még bőven lehetett volna szépítgetni a sztorit. Eléggé hiányzott nekem belőle egy- két humoros pillanat is, mert a történet így elég melankolikus volt. Összességébe véve, ha meg szeretnétek venni, szíve jogotok, ám szerintem inkább sétáljatok arrébb és válasszatok valami mást, mert sokkal jobban megéri!

Pontozás:

∞     Borító: 10/9 – csak ezért vettem meg a könyvet, szóval megérdemli

∞     Történet: 10/3 – végig kiszámítható, a Grigori pedig elég erőltetett, de így is valami új, ezért ennyit kap.

∞     Felépítés: 10/10 – imádom a szimbólumokat és idézeteket a fejezetek elején.

∞     Ajánlom: 10/2 – csak, ha nagyon, nagyon ragaszkodsz hozzá!

Egyéb:

 - 14- 18 éves korosztálynak ajánlom

 - E/1- es, vagyis Violet szemszögéből van írva.

 - Jó alaptörténettel rendelkezik, remélem a többi része jobb lesz.

Linkeke, ha esetleg érdekelne:

Moly 

Olvass bele

Könyvmolyképző kiadó márka boltja

Az írónő blogja