2015-ös díjkiosztó

Úgy gondoltam, hogy muszáj írnom a könyvekről, amiket idén olvastam, de leírni, azt, hogy melyik volt a legjobb és melyik a legrosszabb kevésnek találtam, így létrehoztam egy „díjkiosztót”, mint az Oscar vagy akármelyik másik ilyen verseny. A kategóriák már meg is vannak, a legrosszabbak és a legjobbak lesznek „díjazva”arany írógép és arany kaki díjjal; és akkor nézzük mely könyvek nyertek idén Bookstagram díjakat!

(Ez mind a saját véleményem, szóval lehet, hogy nektek más lenne a győztes, azokat pedig kíváncsian várom; szóval írjatok kommentbe, itt vagy Facebookon!)

1.     A legszebb borító

A nyertes: Across the universe- Túl a végtelenen

Sokat gondolkodtam, hogy melyik könyvnek is adjam idén a díjat, hisz olyan sok gyönyörű borítójú könyv volt idén. Végül a húgom segített dönteni, azzal a mondattal, hogy a rózsaszín a kedvenc színem.

2.     A legjobb történet

A nyertes: Leányrablás Budapesten

Nem tudom, hogy van- e hasonló külföldi könyv, de én nem találtam, szóval állíthatom, hogy a mi Böszörményi Gyula bácsink, valami újat, még is régit alkotott, ami nem csak a régi Magyarországot és az akkori életet mutatja be, de van benne modern pörgés és minden, amit egy mai olvasó elvár. Szóval gratulálok!

3.     Könyv, amit vártam és nem hiába

A nyertes: A koronahercegnő

A párválasztó trilógia folytatását, iszonyatosan vártam, hisz az első három rész teljesen megfogott. Gyönyörű borítót kapott, benne pedig egy szuper történet van, szóval értelmetlen kihagyni akárkinek is, ezt a könyvet a listájáról!

4.     A könyv, ami teljesen megdöbbentett

A nyertes: A hazudósok

Napokig nem bírtam új könyvre még csak ránézni sem, mert mindig csak ez a történet ment folyamatosan a fejemben. Teljesen ledöbbentett és egyszerűen kikapcsolta az agyamat ez a könyv, nem tudom, hogy az érzés, ami bennem kering, az az, hogy soha többet még csak rá sem nézek erre a könyvre, vagy, hogy muszáj újra olvasnom. (Bevallom mikor kiolvastam gondolkodnom kellett, hogy akkor most mi is a vége..., de végül rájöttem és azt hiszem ez volt a legszörnyűbb része)

5.     Borító, ami becsapott

A nyertes: Embrace- Elhívás

Én meg bíztam abban a borítóba, de csalódnom kellett...

6.     Összecsapott és rossz könyv

A nyertes: Illúzió

Szerintem Laura kezd kifogyni az ihletből, mint ahogy ezt már a kritikámban is megírtam, a könyv körül (újfent) hatalmas volt a felhajtás, de felmutatni csupán néhány béna poént és egy elhúzott történetet tudott.

7.     Jó könyv, szörnyű folytatás

A nyertes: Crescendo

A Csitt, csitt nekem igazán tetszett, így magától értetődő volt, hogy elolvasom a következő részét is... hát igen. Nem kellett volna. Még soha nem hagytam abba könyvet, ha nagyon rossz volt, azt is végigolvastam, de ezt! Egyszerűen olyan unalmas volt számomra, hogy a 100. oldal körül fogtam és egyszerűen visszatettem a polcra, így ez a könyv fel sem került az olvasási listámra.

Boldog újévet kívánok mindenkinek és remélem jövőre is velem tartotok! :)

Decemberi kívánságlista

Arra gondoltam, hogy elindítanék egy új rovatot, a Kívánságlistát. Ezekbe azok a könyvek fognak kerülni, akiket szeretnék elolvasni majd. Mellettük olvashatjátok majd a fülszövegüket, és esetleg néhány szót, hogy mit gondolok a példányokról és egyebek J

Kíváncsi vagyok a véleményetekre, szóval kommenteljetek itt, esetleg írj facebookon... Igazából mindegy! Csak szeretném hallani, hogy mit gondoltok erről az új dologról J

1)       Cynthia Hand – Amikor búcsúzunk

Lex különc lány. Matekórán agymenő társaival kártyázik, és busszal jár suliba, mert kiszámolta azt, hogy a 179 tanítási nap 549,53 dolláros benzinköltséget eredményezne. Barátjával együtt készülnek a Massachusettsi Műszaki Egyetemre és a Harvardra. Boldog élete van, teljes a családja, vannak barátai és egy szerelme. Senki sem úgy néz rá, mint aki bármelyik pillanatban összeomolhat. Egészen aznapig, mikor minden megváltozott...

Lex most az a lány, aki elvesztette az öccsét. És úgy érzi, ebből az állapotból soha többet nem tud már kitörni. De azt is jól tudja, változtatnia kell. Változtatnia kell neki és az édesanyjának is. S ami a legfontosabb, tudnia kell megbocsátani. Az apjának, Tylernek, de legfőképp magának. Ezért szép lassan elkezdi összerakni élete széthullott darabkáit, és próbálja felfedni, mi is történt Tyler halálának éjszakáján. De van egy titka, amit senkinek sem mondott el: egy üzenet Ty-tól, ami lehet, hogy mindent megváltoztathatott volna.

Lex testvére már örökre eltűnt. Ám ahogyan a lány is rájön, egy szellemnek nem kell valósnak lennie ahhoz, hogy meggátolja a továbblépést.

Első olvasásra, nekem egy picit hasonlít a Kedves Halottak! c. könyvhöz, és igazából nagyon nehéz elképzelnem, hogy az írónő, aki az Angyalsors trilógiát írta, ami viszonylag egy könnyedebb hangnemű mű, most egy ilyen témába vágja a fejszéjét.

@  Moly: 4,5

   2)     Jennifer Niven – Veled minden hely ragyogó

Theodore Finchet elbűvöli az elmúlás. Már több módját is kipróbálta, hogy véget vessen az életének. Ám a világ jó és szép dolgai, legyenek azok bármilyen kicsik, minden egyes alkalommal megakadályozták ebben. Violet Markey úgy él, hogy csak a jövőbe néz, számolja a napokat az érettségiig, és azt tervezi, hogy elhagyja a várost, ahol minden a nővére halálára emlékezteti. Egy hihetetlen véletlen megváltoztatja mindkettőjük életét. Amikor Finch és Violet az óratorony párkányán találkozik, még nem tudják, ki menti meg a másikat. Aztán egy iskolai projekten azt a feladatot kapják, hogy fedezzék fel saját államukban a „természet csodáit”, de Finch és Violet közösen egy sokkal fontosabb utazásra indulnak…

Finch Violet mellett önmagára talál, és a lány megismeri néha kicsit furcsa, de vicces, nyitott, jókedvű oldalát. A fiú pedig eléri Violetnél, hogy már ne számolja a napokat az utazásig, és készen álljon egy új életre. De ahogy Violet világa egyre inkább kinyílik, Finché úgy zsugorodik.

Igazság szerint fogalmam sincs, hogy miről szól, még úgy se, hogy most másoltam be a fülszövegét. A borítója viszont annyira tetszik, hogyha esetleg a téma maga, nem is fog bejönni, akkor is KELL a könyvespolcomra.

@  Moly: 96% - 4,8 pont

3)     Rebacca Donovan – Mi lenne ha...

Mi történne, ha kapnál egy második esélyt, hogy megismerkedj valakivel? Cal Logan döbbenten ismeri fel Nicole Bentley-t egy kávézóban, több ezer mérföld távolságra szülővárosuktól. Egy éve együtt érettségiztek, és azóta senki sem hallott a lányról. Csak éppen ez a lány mégsem Nicole. Külsőre pontosan úgy fest, mint Cal gyerekkori nagy szerelme, de a neve Nyelle Preston, és fogalma sincs, hogy kicsoda Cal. Nyelle személyisége szöges ellentéte Nicole-énak. Calben ellenállhatatlan vonzalom támad a lány iránt, és teljesen belehabarodik. Nyelle azonban rendkívül titokzatosan viselkedik. Cal pedig minél inkább rájön, hogy mit rejteget, annál kevésbé akarja tudni az igazságot. Amikor a múlt titkai a felszínre kerülnek, és összecsapnak a jelennel, egyetlen dolog teljesen világossá válik: semmi sem az, aminek látszik.

Újfent nem igazán tudom, hogy miről szól a könyv, ám a Lélegzet trilógia annyira tetszett, hogy teljesen megbízom az írónőben, és abban, hogy egy újabb szuper könyvet írt nekünk!

@  Moly: 77% - 3,8

 4)     Jenny Han – A fiúknak, akiket valaha szerettem

Írás közben egy csöppet sem fogom vissza magam. Úgy fogalmazok, mintha ő soha nem olvasná el. Merthogy nem is olvassa. Minden egyes titkos gondolatomat, gondos megfigyelésemet, mindent, amit eltettem magamban, belesűrítem egy levélbe. Amikor megírtam, lezárom, megcímezem, majd elteszem a pávakék kalapdobozba.

Ezek nem szerelmes levelek a szó legszorosabb értelmében. Akkor íródnak, amikor már nem akarok többé szerelmes lenni. Búcsúlevelek. Mert miután megírtam őket, nem emészt többé a mindent felemésztő szerelem. Onnantól fogva úgy tudom megenni reggel a gabonapelyhet, hogy közben nem azon jár az eszem, vajon ő is banánnal szereti-e a Cheeriost. Úgy éneklem a szerelmes dalokat, hogy már nem neki éneklem. Ha a szerelem olyan, mint a megszállottság, a leveleim olyanok, mint az ördögűzés. Megszabadítanak. Legalábbis azt kéne tenniük.

Végre olyan könyv aminek olvastam a tartalmát! A borító bejön, a címmel pedig eléggé meggyőztek, hogy elolvassam a fülszöveget (pedig ilyet ritkán teszek, de ez most érdekesnek tűnt), miután pedig elolvastam teljesen magamra ismertem. Nem tudom ti szoktatok – e így érezni, de én néha csak leülök és írok egy levelet annak a fiúnak, aki bejön. Leírom benne a hibáit, az én hibáimat és minden féle érzést, ami ott kavarog bennem. Sajnos én nem tudom ezzel a dologgal le is zárni a történteket, csak kiadom magamból, hogy holnap újult erővel nézhessem a kiszemeltemet a kispadról...

Egyszóval: Ha tudnék biztosra mondani egy embert, aki ezt el fogja olvasni, akkor magamat mondanám.

@  Moly: 4,7 (egyelőre, de biztos, hogy lesz ez még jobb is)

5)     Böszörményi Gyula – Ambrózy báró esetei 2. – A Rudnay – gyilkosságok

1900 ősze. Budapest székesfőváros a perzsa sah látogatására készül. A titokzatos keleti uralkodó teljes udvarházával egyetemben járja be Európát, mindenhol rendkívüli érdeklődést, sőt rajongást váltva ki. Rudnay Béla rendőrfőkapitányt azonban egészen más nyomasztja: kereken hét olyan gyilkossági ügy aktája hever az asztalán, amit a legkiválóbb detektívjei sem voltak képesek felderíteni. Az eltűnt Hangay Emma kisasszony megtalálására tett kudarcos kísérlet után Ambrózy báró elvállalja eme különös eseteket, melyek teljességgel érthetetlenek. Vajon a ferencvárosi szatócs miért ölte meg a Bécsből öngyilkossági szándékkal Budapestre érkező festőt – a frissen alkalmazott cselédlány miért mérgezte meg úrnője édesanyját, akit addig sohasem látott – a hamburgi kémiatanár miért utazott Triesztbe, hogy ott a vonaton lelőjön egy általa sohasem látott, tízéves kisfiút – és a pesti kocsmárosnak ugyan mi oka lehetett vidékre ruccanni, hogy aztán a puszta közepén meggyilkoljon egy idős cselédasszonyt? A minden lében kanál Hangay Mili kisasszony és az ő morc bárója nyomozásba kezd, nem tudván, hogy életük máris veszélyben forog.

Az első részt imádtam kívül- belül, a második rész borítóját és tartalmát pedig már most imádom! Költői kérdés: Akkor egyáltalán lehetne ez rossz?

@  Moly:  még nincs L

Tahereh Mafi - Ne érints

Avagy kibújik a farkas a báránybőrbőr

Tudnivalók:

- Eredeti cím: Ignite Me

- Fordította: Bozai Ágota

- Oldalszám: 338 oldal

- Kiadó: GABO Kiadó

- Sorozat neve: Ne érints!

Fülszöveg:

Egy napon majd... Egy napon majd szabad lehetek.

Már semmi sem lesz olyan, mint volt.

Omega Pont sorsa ismeretlen. Mindenki, akit Juliette ismert, valószínűleg halott. A háborúnak talán már azelőtt vége lett, hogy igazán elkezdődött volna.

Juliette az egyetlen, aki a Regeneráció útjában áll. Tudja, ha ő életben marad, a Regeneráció nem élhet.

Ám ahhoz, hogy legyőzze a Regenerációt és a férfit, aki kis híján megölte őt, Juliette-nek segítségre van szüksége valakitől, akiről sosem gondolta, hogy megbízhat benne. Warnertől. És miközben a közös ellenség legyőzésén munkálkodnak, Juliette rájön, hogy minden, amit tudni vélt - Warnerről, a saját képességeiről, sőt Adamről is -, téves volt.

Első bekezdés:

„ Homokóra vagyok.

Tizenhét évem lepergett, és belülről kifelé eltemetett. Lábam homokkal teli, összekötve, tudatomban túlcsordulnak a határozatlanság homokszemei, a meg nem hozott és türelmetlen döntések, ahogy az idő kipereg testemből. Az óra kismutatója megérint egykor, kettőkor, háromkor, négykor, azt súgja, szia, kelj fel, állj fel, ébredj fel.”

A történetről:

Az előző könyv halálos (értitek :D) befejezése után most visszatérünk az élettel teli (igen, ma ilyen nagyon vicces kedvemben vagyok :D) nyüzsgésbe. Juliette megtudja, hogy mi lett a barátaival. Teljesen maga alá borítja a bánat Adam halála miatt és bosszút fogad. Warnert meg is kéri, hogy vigye el Omega Pont maradványaihoz, majd megfogadja, hogy megöli Andersont, ezzel elpusztítva a Regenerációt. Warner beavatja, hogy nem csak Juliette akarja elpusztítani az apját, hanem ő maga is. Ez az első alkalom, amikor egy picit belelátunk Warner fejébe. Persze itt nem nézőpontváltásra kell gondolni, csupán annyira, hogy beavat minket, egy picit a titkaiba. Kiderül, hogy Warner soha nem akarta bántani Juliette, csupán azért kellett neki a lány, hogy magyarázatot találjon anyja „szupererejére”, ugyanis a nő, senkit nem tud megérinteni még saját magát sem. Mivel pedig a bőre számtalanszor összeér, szörnyű fájdalmai vannak, amin csak morfling (morfium: erős fájdalomcsillapító, hosszú távon függést okoz) segíthet, így az anyja a hatalmas dózisok miatt - plusz, mert közben függővé vált - nem nagyon van tudatában saját magának.

Ez volt az első olyan rész ahol meg kellett állnom, hogy egy picit kiürüljön belőlem az a borzalom, amit olvastam, és amit (most éppen pechemre) Mafi olyan nagyon jól érzékeltetett. Egy kialvatlan estét köszönhetek ennek a nagyjából 3 fejezetnek a könyvben, ami annyira kikészített, hogy nem bírtam gondolkodni. (Aki látta az Éhezők Viadala befejező részét a mozikban, az valószínűleg tudja, miről beszélek)

Csak másnap jöttem rá, hogy egész pontosan mit is olvastam tegnap. Akkor döbbentem rá, hogy Warner mennyire is szereti az anyját. Sőt megrögzötten imádja azt a nőt, hisz az egyetlen jó dolgot jelentette az életében gyermekkorában. Ekkor estem bele maximálisan és visszavonhatatlanul Warnerbe! Mert bevallom őszintén: nem jönnek be a szőke pasik, még a könyvekben sem, ezért nekem Adam mindig is szimpatikusabb volt. (Ez lehet persze azért is, mert nincs pasim, és jól esne, ha valaki olyan lenne az életemben, mint Adam) Ám ahogy, végre egy picit többet láttam Warnerből: BUMM!  Nem kellett több, egyszerűen elfelejtettem Adamet.

Persze a teljes sokk itt nem ért véget, mert az is kiderül, hogy Juliettenek soha nem kellett megmentenie semmiféle gyereket. Az egész (Kapaszkodjatok!!) egy szimuláció volt!! Értitek egy szimuláció! Itt rögtön előtört belőlem egy „A beavatottas” érzés, szimulációs piával meg azzal a fogorvosi székkel.  Ebből pedig leszűrhetitek, hogy ez a csavar nem tetszett. Igazából már- már fölöslegesnek éreztem. Igen, igaz, el kell valahogy hitetni, hogy Warner igazából nagyon jó (ami nálam személy szerint, mondjuk sikerült) és mindent csak az anyjáért csinált... DE ez szerintem akkor is sok. Szóval ide el tudtam volna képzelni mást is.

Az új hírtől Juliette is lesokkol, nagyjából, mint én :D Utána pedig, mintha semmi sem történt volna, egyszerűen visszatérünk a fényűző élethez, ágyban felszolgált reggelivel, hatalmas gardrób szobával meg egy még nagyobb irodával. És akkor ez még csak a kezdet volt!

Juliette kérését teljesítve Warner elviszi a lányt az Omega Pontból megmaradt lyukhoz/kráterhez. Persze, mint ahogy azt már előre tudtuk a hely teljesen kihalt és kopár. Egy rövidebb „tájleírás” után pedig újabb akció kezdődik. Lövöldözés össze-vissza, Juliette a földön, aztán Warner elmegy, mert Juliette rábeszéli, hogy beszélnie kell a sráccal, aki az előbb lőtt rájuk. És igen, igen, igen! Kenji visszatért! Annyira izgatott és boldog voltam, hogy le sem lehet írni. Egyszerűen imádom a srácot és mikor azt hittem, hogy meghalt, akkor naggggyyyyon szomorú voltam, de akkor megint megjelent! Szóval ahh! :D

Az események innentől kezdve pedig durván felpörögnek, ami azt jelenti, hogy szinte már egymás hegyén- hátán vannak az izgalmas jelenetek. Kenji elviszi a lányt Adam lakására, ahol kiderül, hogy 9-en élték túl a támadást: Kenji, Adam, James, Castle, Brendan, Winston, Alia, Lily és Ian. Persze nincs sokáig béke, hisz Adam kijelenti, hogy nem akarja többet látni Juliette- et, aki így elmegy másnap. Rettentő aranyos volt a jelenet, mikor felhívta Warnert, hogy jöjjön érte, ő pedig betörte az ajtót és teljesen kétségbe volt esve. Ha lehetséges volt és még jobban beleszerettem a srácba.

Mivel Kenjiék belementek abba, hogy segítenek elpusztítani a főparancsnokot, Warner a konditermében (!!!) szállásolja el őket. Utánuk jön végül Adam és James is. Juliette elhatározza, hogy ő lesz a parancsnokuk, hisz neki már nincs vesztenivalója.

Közben Warner és Juliette, hol összevesznek, hol kibékülnek, majd sor kerül néhány „légyottra” is, amik után nekem eléggé, olyan érzésem lett, mintha a lány lassan szex függővé válna.

Eljön a nap amikor „bemutatják”, hogy mikre is képesek és Juliette elmondja, hogy, mit akar. Mint ahogy az várható volt, a katonák és sok civil és melléjük áll. Meg akarják dönteni a Regenerációt. Néhány nap múlva pedig megérkezik Anderson a hadseregével, hogy leverje a lázadást, mint ahogy azt várták is.

Juliette és Kenji elmegy a főparancsnok hajójára végezni vele, a többiek pedig mennek harcolni. Nagyon furcsálltam, hogy egészen Anderson megtalálásáig minden gyönyörűen le van írva, a környezet, a lány érzései... minden. Ám mikor a parancsnokra kerül a sor, akkor elvesznek a gyönyörű mondatok, csupán néhány szó lesz belőle, ez pedig eléggé zavart.

A végét persze újfent nem mondanám el, hisz így is lespoilereztem az egészet :D

Véleményem:

Néha túl sok volt az akció. Többször is azt akartam, hogy egy picit mélyüljünk el valami kis apró dologban, és ne történjen megint valami új, mert nem volt időm feldolgozni. Adamből eléggé elegem volt már, szerintem az írónő már a csontot rágta, de Warnernek és Kenjinek kifejezetten örültem. A végén, mint ahogy már írtam eléggé hiányoltam a szép mondatokat, érzésekkel meg mindennel, hisz abból az utolsó fejezetekre nem sok maradt.

Összességében egy jól összerakott kis utolsó részecske ez. Imádtam a leírásokat, ahogy az írónő minden érzést olyan valósághűen tud leírni, mint szerintem eddig senki más. Így az utolsó kötetre azt is sikerült elérnie, hogy teljesen belezúgjak egy szőke, Warner nevű istenbe, ami nálam elég nagy szám!

Persze be kell vallanom valamit... Én végig arra számítottam, hogy lesz benne egy olyan csavar, amiben Juliette nem is Adamet és nem is Warnert választja... hanem Kenjit. Szóval én végig abban a hitben éltem, hogy ez lesz, de aztán mégsem lett :D

Egyszóval köszönöm, hogy Tahereh Mafi megírta, a Gabo Kiadó pedig elhozta nekünk, ezt a fantasztikus könyvet!

Összefoglalva: Ez a könyv biztos, hogy fekete mágiával van bevonva! Elsőnek odavonzza a tekinteted a gyönyörű borító, utána egyre jobban szereted a történetet, egyes szereplőket megutálsz, másokat megszeretsz, majd ezt az egészet felcseréli, végül a befejezésével keresztbe nyel le, akárcsak egy szörny!

Pontozás:

∞     Borító: 10/ 9 – Imádom! Egyedül az zavar, hogy nagyon hasonlít az Agave Kiadó gondozásában megjelent „A varázslókirály”-ra.

∞     Történet: 10/9 – Nem tökéletes, de a kedvenc könyvemen kívül, mi az? :D

∞     Felépítés: 10/9 – A rövid kis fejezetek azért jók, mert így a suliba menet a héven ülve is tudtam úgy olvasni, hogy nem kellett fejezetet abbahagynom; de néha túl sokak voltak a történések, köztük túl kevés szünettel.

∞     Ajánlom: 10/10 – Viszont csak annak, aki bírja a nehezebben feldolgozható témákat!

Egyéb:

- 14 felett, erősebb idegzetűeknek.

- E/1-es, Juliette szemszögéből

- Lezárásnak elég langyos, de azért megáll a helyén.

- Aki nem szereti a szőke fiúkat annak kötelező! Most biztos, hogy beléjük, vagy legalábbis Warnerbe habarodik!

- A kedvenc megszólításom lett a „Kedvesem”

- Lényegesen több káromkodás van benne, mint az előző kötetekben, szóval csak óvatosan.

Linkeke, ha esetleg érdekelne:

Ess bele te is Warnerbe

Az írónő blogja

Az írónő Facebookja

A Kiadó Facebookja