Holly Smale – Geek Girl 2.

Avagy a béna modellünk visszatér

Tudnivalók:

- Oldalszám: 328

- Kiadó: MANÓ KÖNYVEK - MANÓ FILMEK

- Sorozat neve: Geek Girl

- Fordította: Nagy Boldizsár

- Eredeti cím: Geek Girl – Model misfit

- Teljes cím: Geek Girl 2. - A lány, aki mindig mindent félreértett

Fülszöveg:

" Harriet manners sok mindent tud.

- Az embernek általában 7000 gondolat fordul meg a fejében naponta.

- A pillangónak négyezer izma van.

- Egy átlagos ember egy tonna ételt fogyaszt el egy év leforgása alatt.

- Strébernek lenni + modellnek = a cuccaidon újabb és újabb grafitik jelennek meg.

- A fiúkról viszont egyértelmű, hogy semmit nem tud. pedig fergeteges tokiói modellútja alatt minden eddig összegyűjtött tudását becserélné, ha csak halványan sejthetné, hogy mit is kezdjen egy bizonyos sráccal...”

 

Első bekezdés:

„A nevem Harriet Manners, és modell vagyok. És hogy modell vagyok, azt az alábbi dolgok is bizonyítják:”

Véleményem:

Hát kérem, kedvenc modellünk visszatért, és nem is akárhova visz bennünket! Harriet egyenesen Tokióban kap munkát! De, ne ugorjunk annyira előre... szóval, hagy kezdjem az elején.

Épphogy csak kaptunk egy szuper befejezést, az első könyv végén, de az írónő el is veszi ezt tőlünk. Hat hónapot ugrunk előre, Harriet javában a vizsgáira készül, Nic pedig Ausztráliában modellkedik. Hogy ne érezzük annyira laposnak a sztorit, muszáj volt az írónőnek kijátszani az aduászt, ami nem más, mint egy szerelmi affér; vagyis egész pontosan az, hogy szakítottak.

A vizsgák után, Harriet munkát kap Tokióban, ahova a nagymamájával repül el. Yuka ugyanis, egy saját kampányt folytat, hogy elindíthassa a saját márkáját. (Persze eddig, én tisztára azt hittem, hogy a Baylee, Yuka márkája :D )

 Harriet be is költözik, két másik modell lányhoz: Rin-hez és Polly-hoz. És azt érzi, hogy itt a helye. Imádja Tokiót, az embereket és azt, hogy nem ért semmit. (Az nem tudom miért jó...) Furcsa fotózásokra viszik, egyszer élő halak közé, utána egy játékterembe, majd egy szumó mérkőzés helyszínére; egy közös van csak, az összesben, hogy Harriet mindig (de tényleg!!) elszúrja. Egy polip lespricceli a ruhát, amiből csak egy volt, egy csótány mászik fel a lábán és kitöri az üvegfalat, ami a díszlet egy része, majd magas sarkúban sétál föl egy szumó szőnyegre. A harmadik esetben, Nic menti meg a helyzetet. Persze most tök jogos a kérdés, hogy az Oroszlánfiú, hogy is kerül oda!

Még az nap, mikor Harriet megérkezik az ideiglenes, tokiói otthonába, Nic felmegy, hogy beszéljen vele, Harriet pedig már majd nem kinyög valami értelmeset is, mikor az egyik lakótársa rádöbbenti arra, hogy mi is a szitu.

Így sikerült nagyjából 60 oldal alatt megutálnom a srácot, ami szép teljesítmény, mert ilyen gyorsan még nem utáltam meg senkit... vagyis majdnem :D

Szóval a könyvre kijut bőven egy kis (vagy inkább sok) szerelmi dolog (csalódás, megjátszás, na és persze csók – méghozzá kettő is!) , rejtély, egy kis Wilbur féle butaság, szerződés felbontás, megbánás, kukkolás, na és persze a mi kis béna modellünk.

Persze ne várjatok semmi, túl érdekes dolgot, hisz, mint egy tündérmesében, itt is garantált a Happy End, én pedig ezért szerettem olvasni!

Pontozás:

  ∞     Borító: 10/ 8 – Szinte nincs változás

  ∞     Történet: 10/ 8,5 – Érdekesebb, mint az első rész, de nem egy egész ponttal.

  ∞     Felépítés: 10/ 9- Még mindig rövidek a fejezetek, de kezdem egyre jobban megszeretni ezt.

  ∞     Ajánlom: 10/ 10 – Teljes mértékben, ha egy könnyedebb olvasnivalóra vágytok!

Egyéb:

- 10 felett akárkinek

- E/1-es, Harriet szemszögéből

- Végig beszél, méghozzá magázva az olvasóhoz!

Linkeke, ha esetleg érdekelne:

Vedd meg!

A kiadó weboldala

Az írónő instagramja  (Ahol, ott van az én képem is!)