Holly Smale – Geek Girl 1.

Avagy egy béna topmodell

Tudnivalók:

- Eredeti cím: Geek Girl – Model misfit

- Teljes cím: Geek Girl 1. - A lány, akit soha senki sem vett észre

- Sorozat neve: Geek Girl

- Oldalszám: 344

- Kiadó: MANÓ KÖNYVEK - MANÓ FILMEK

- Sorozat neve: Geek Girl

- Fordította: Nagy Boldizsár

Fülszöveg:

„Harriet Manners tudja, hogy egy macska fülében 32 izom van, hogy az egy napi járásra lévő hely 27 750 méter messze van, és azt is, hogy egy átlagember naponta 15 alkalommal nevet. Azzal is tisztában van, hogy a denevérek mindig bal irányba repülnek, ha előjönnek az üregükből, és hogy a dinamit egyik alkotóeleme a mogyoró. Azt viszont nem tudja, hogy vajon miért nem kedveli őt senki az iskolában. Így hát, amikor Harrietet felfedezi egy modellügynökség, megragadja a lehetőséget, hogy új emberré váljon. Még akkor is, ha ez azzal jár, hogy ellopja a legjobb barátja álmát, magára vonja ősellensége, Alexa haragját, és újra meg újra hülyét csináljon magából a pofátlanul jóképű modell, Nick előtt. És még akkor is, ha hazudnia kell azoknak, akiket a legjobban szeret. Bár ott van mellette segítőtársnak a mindig lelkes és izgatott apja, meg az überstréber zaklatója, Toby is, mégis egyik divatkatasztrófa követi a másikat, és Harriet lassan rájön, hogy a divat kulisszái között ugyanúgy nem találja a helyét, mint a hétköznapi világban. Vajon sikerül-e stréberből menő csajjá változnia, miután a régi élete szinte már darabokra hullott, vagy mindent elszúr az új életében is?”

Első bekezdés:

„A nevem Harriet Manner, és geek vagyok.

És ez már egész biztos, mert épp most ellenőriztem a szótárban a szó jelentését. Minden olyan tünet mellé kis pipát tettem, amelyet magamon is észlelek, és úgy tűnik, hogy a teljes leírás igaz rám.”

Véleményem:

Már több hónapja kerülgettem a könyvesboltban, mire végül a kezembe fogtam és elolvastam a fülszövegét. Eléggé megfogott, így leültem és elkezdtem olvasni. Sajnos akkor csak egy könyvet tudtam venni, de a következő netes rendelésemnél kapásból jött vele a 2. része is, annyira tetszett, amit addig olvastam. A Kedves halottak után (a kritikát ITT olvashatod) igazán jól jött ez a könyv.

Könnyed, humoros és maximálisan szerethető, mint egy pici bárány. És, hogy miért a bárányt használtam a hasonlat tárgyaként? Mert, a főszereplőnk, Harriet, pont olyan ügyetlen és béna, mint egy újszülött bárány.

Igazi stréber lány, aki előbb mondja meg, hogy mikor volt a 100 éves háború, mint azt, hogy a mesefigurás pulcsijai egyáltalán nem jók, és le kéne cserélni valami másra. Aztán egyszer csak, egy kiállításon, miután magára borított néhány standot, és kapott egy 3000 fontos számlát, felfedezi őt egy modellügynökség. Most pedig kérdezhetitek, hogy mi ebben a csavar, hisz ez már a fülszövegből is kiderül. Na, kérem! A csavar az, hogy Nat, aki Harriet legjobb barátnője, elsős koruk óta modell karrierre vágyik. Ugyan elég béna, de beindítja az eseményeket. Egészen pontosan odáig, hogy Harriet és az apja elmennek 2 napra Moszkvába, teljes titokban, úgy, hogy hazudnak a mostohaanyának, és a legjobb barátnőnek egyaránt.

Persze egy ilyen történetből a szerelmi szál sem maradhat ki, így kapunk egy Oroszlán fiút, becses nevén Nic-et. És ugyan konkrétan nincs leírva, hogy Harriet szerelemes belé, de persze ezt mi mind tudjuk.

A könyv egész időtartama alatt, voltak kisebb-nagyobb meglepetések, mint például, az asztal alá bújás és az olyan fura becenevek, mint a Bébi Panda, Aranypihém, alien kacsa és még sorolhatnám. (Ti már képzeltetek valaha is magatok elé egy alien kacsát? Mert én még nem :D )

Persze egy „fő gonoszunk” is van, Alexa, aki ugyan stréber, de a népszerűbb fajtából – ami mondjuk, szerintem csak azért van, mert félnek tőle – így egyfolytában piszkálja Harrietet. És igen, itt elgondolkodtam, hogy ez még is, mennyire szürreális, de aztán feladtam, hogy értelmet keressek ebben a dologban. A gonoszkodás végül odáig fajul, hogy Nat egy kisebb drasztikus lépésre szánja el magát, de persze utána, elmennek bocsánatot kérni (amit, amúgy Harriet talált ki, Nat azt se tudta hova mennek), így maradnak ők a „jófiúk”. Persze ez teljesen relatív, mert szerintem nem feltétlen marad jó, egy lány, miután levágja egy másik lófarkát... és ne! Inkább ne is kérdezzétek! :D

Az írónő

Pontozás:

∞     Borító: 10/ 8 – nem egy álomborító, de nekem azért tetszik J

∞     Történet: 10/ 8 – összességében van egy kis Leiner Laura beütése, szóval, aki a magyar írónőt szereti, nagy a valószínűsége, hogy ezt a könyvet is szeretni fogja!

∞     Felépítés: 10/ 9 – apró fejezetek, de teljesen megfelel.

∞     Ajánlom: 10/10 – Leiner Laura fanok előre!

Egyéb:

- 10 éves kor felett már teljesen olvasható, az egyszerűsége miatt.

- E/1-es, Harriet szemszögéből.

- Harriet végig beszél az olvasóhoz, méghozzá magázva őt!

- Biztos vannak benne, az írónővel megtörtént események, hisz őt is 15 évesen fedezték föl, ám ő otthagyta a szakmát az írásért.

Linkeke, ha esetleg érdekelne:

Az írónő twitter oldala

A kiadó weboldala

Én itt vettem (sajnos, most csak e- könyvben van fönt)

Néhány borító külföldről:

Ava Dellaira – Kedves halottak!

Avagy milyen is a testvéri szeretet

Tudnivalók:

- Oldalszám: 296

- Kiadó: Ciceró Könyvstúdió KFT.

- Fordította: Sóvágó Katalin

- Eredeti cím: Love letters to the dead

Fülszöveg:

Néha azok a legjobb levelek, amelyekre nincs is válasz.

Egy angol házi feladattal kezdődik: írj levelet egy halottnak, mindegy, kinek. Laurel Kurt Cobaint választja, mert Kurt fiatalon halt meg, csakúgy, mint May, Laurel nővére, így talán megért egy kicsit abból, hogy Laurel min megy keresztül. Laurel nemsokára egyre több halottnak ír levelet - Janis Joplinnak, Heath Ledgernek, River Phoenixnek, Amelia Earhartnek, szinte abba sem bírja hagyni. Megírja nekik, mi történik az új középiskolában, és hogyan hullott szét May halála után a családja.

De akármennyit segítenek is neki a levelek, nem tarthatja örökre távol magától az igazi életet. Múltjának kísértetei nem férnek bele az írott sorokba, és Laurelnek szembe kell néznie a gyermekkor lezárulásával, az imádott testvér elvesztésének fájdalmával és a felismeréssel, hogy egyedül mi formálhatjuk a sorsunkat.

Első bekezdés:

„Kedves Kurt Cobain!

Mrs. Buster ma azt adta első házi feladatnak angolból, hogy írjunk levelet valakinek, aki már nem él. Mintha a levél utolérhetne téged az égben vagy a kísértetek postáján. Nyilván azt akarta, hogy egy régi elnöknek írjunk, vagy ilyesmi, de nekem olyasvalaki kell, akihez beszélhetek. Egy elnökkel nem tudnék beszélni. Veled tudok.”

Véleményem:

Rettentő nehéz összeszednem a gondolataimat, mert még mindig a könyv hatása alatt vagyok, szóval kérlek, nézzétek el nekem, az összevisszaságot.

A könyv olvasásának egész ideje alatt, valami furcsa érzés kerített hatalmába. Rögtön átjött minden érzés, ami Laurelben fogalmazódott meg; az a bánat és egyedüllét érzése, ami egy nővér elvesztését jelentheti.

A történet viszonylag egyszerű szálon fut, már ami a könyvet illeti, hisz a valóságban, koránt sem lenne ilyen egyszerű.

Végig lehet tudni, hogy Laurel egy hatalmas titkot őriz a nővérének halálával kapcsolatban, de csak akkor kezd tisztulni a kép, amikor egyre közelebb érünk az utolsó oldalakhoz.

Mi sem mutatja jobban, milyen is egy testvéri kapcsolat annál, hogy főszereplőnk olyan akar lenni, mint May. Az imádott nővér, aki talán nem is volt olyan jó, de a tetteit mind elhomályosítja, hogy milyen kedves és szeretetteljes volt a húgához. Ugyan Laurel nem érti, de az olvasó, aki már csak egy picit is jobban figyel, rögtön láthatja, hogy May nem igazán volt jó kislány: ivott, drogozott és nála sokkal, idősebb pasikkal jött össze. Laurel viszont nem ezt az oldalát ismeri. Ő csak azt tudja, hogy a nővére gyönyörű volt, okos és egy tündér, akinek miatta tört el a szárnya, és aki végig csak egy jobb életet akart a kishúgának, mint ami neki kijutott.

Egy egész tanévet követhetünk végig a leveleken keresztül amiket Laurel olyan fiatalon elhunyt hírességeknek ír, mint Kurt Cobain, Judy Garland és Amy Winehouse. Megtudjuk, hogyan szerez barátokat, hogyan lesz szerelmes egy Sky nevű fiúba, akinek ugyanúgy van egy titka, mint neki, és közben belülről hogyan emészti fel szinte a titok, amit nem mond el senkinek, azzal együtt, hogy a szülei évekkel később elváltak, May halála után az anyja pedig elköltözött az óceánhoz.

Hogy minek is a metaforája az óceán? Sokáig gondolkodtam a válaszon, hogy mit is írjak ide: az elmúlásé talán, vagy az öröklété, de azt hiszem erre nincsen jó válasz. Mindenki úgy érti ahogy akarja; és azt hiszem ez a legcsodálatosabb ebben a könyvben: hogy mindenki tudja, hogy miről szól, de mégsem.

A legfőbb tanítása még is az, hogy legyünk önmagunk. Ne próbáljunk mások lenni, mert úgy ugysem lesz semmi az igazi.

Pontozás:

∞     Borító: 10/ 9 – Gyönyörű, de az a lány zavar, ott középen.

∞     Történet: 10/ 10 – Mint ahogy egyszer Ady- nak mondta valaki: „Nem értem, de csodálatos”

∞     Felépítés: 10/ 9 – Teljesen új dolog, számomra ez a levélforma, azzal együtt, hogy nincsenek jelölve a fejezetek.

∞     Ajánlom: 10/ 10 – Ha valaki egy picit többet szeretne látni a világból, akkor nem hagyhatja ki.

Egyéb:

- Aki úgy érzi, hogy neki való az olvassa el, 14-99-ig mindenkinek, aki kedvet kap hozzá. (alatta nem annyira ajánlom, hisz nem értenék meg, hogy mit is olvasnak)

- E/1-es, Laurel szemszögéből, leveleken keresztül

Linkeke, ha esetleg érdekelne:

Az írónő oldala
Vedd meg!
A kiadó facebook oldala

2015-ös díjkiosztó

Úgy gondoltam, hogy muszáj írnom a könyvekről, amiket idén olvastam, de leírni, azt, hogy melyik volt a legjobb és melyik a legrosszabb kevésnek találtam, így létrehoztam egy „díjkiosztót”, mint az Oscar vagy akármelyik másik ilyen verseny. A kategóriák már meg is vannak, a legrosszabbak és a legjobbak lesznek „díjazva”arany írógép és arany kaki díjjal; és akkor nézzük mely könyvek nyertek idén Bookstagram díjakat!

(Ez mind a saját véleményem, szóval lehet, hogy nektek más lenne a győztes, azokat pedig kíváncsian várom; szóval írjatok kommentbe, itt vagy Facebookon!)

1.     A legszebb borító

A nyertes: Across the universe- Túl a végtelenen

Sokat gondolkodtam, hogy melyik könyvnek is adjam idén a díjat, hisz olyan sok gyönyörű borítójú könyv volt idén. Végül a húgom segített dönteni, azzal a mondattal, hogy a rózsaszín a kedvenc színem.

2.     A legjobb történet

A nyertes: Leányrablás Budapesten

Nem tudom, hogy van- e hasonló külföldi könyv, de én nem találtam, szóval állíthatom, hogy a mi Böszörményi Gyula bácsink, valami újat, még is régit alkotott, ami nem csak a régi Magyarországot és az akkori életet mutatja be, de van benne modern pörgés és minden, amit egy mai olvasó elvár. Szóval gratulálok!

3.     Könyv, amit vártam és nem hiába

A nyertes: A koronahercegnő

A párválasztó trilógia folytatását, iszonyatosan vártam, hisz az első három rész teljesen megfogott. Gyönyörű borítót kapott, benne pedig egy szuper történet van, szóval értelmetlen kihagyni akárkinek is, ezt a könyvet a listájáról!

4.     A könyv, ami teljesen megdöbbentett

A nyertes: A hazudósok

Napokig nem bírtam új könyvre még csak ránézni sem, mert mindig csak ez a történet ment folyamatosan a fejemben. Teljesen ledöbbentett és egyszerűen kikapcsolta az agyamat ez a könyv, nem tudom, hogy az érzés, ami bennem kering, az az, hogy soha többet még csak rá sem nézek erre a könyvre, vagy, hogy muszáj újra olvasnom. (Bevallom mikor kiolvastam gondolkodnom kellett, hogy akkor most mi is a vége..., de végül rájöttem és azt hiszem ez volt a legszörnyűbb része)

5.     Borító, ami becsapott

A nyertes: Embrace- Elhívás

Én meg bíztam abban a borítóba, de csalódnom kellett...

6.     Összecsapott és rossz könyv

A nyertes: Illúzió

Szerintem Laura kezd kifogyni az ihletből, mint ahogy ezt már a kritikámban is megírtam, a könyv körül (újfent) hatalmas volt a felhajtás, de felmutatni csupán néhány béna poént és egy elhúzott történetet tudott.

7.     Jó könyv, szörnyű folytatás

A nyertes: Crescendo

A Csitt, csitt nekem igazán tetszett, így magától értetődő volt, hogy elolvasom a következő részét is... hát igen. Nem kellett volna. Még soha nem hagytam abba könyvet, ha nagyon rossz volt, azt is végigolvastam, de ezt! Egyszerűen olyan unalmas volt számomra, hogy a 100. oldal körül fogtam és egyszerűen visszatettem a polcra, így ez a könyv fel sem került az olvasási listámra.

Boldog újévet kívánok mindenkinek és remélem jövőre is velem tartotok! :)

Decemberi kívánságlista

Arra gondoltam, hogy elindítanék egy új rovatot, a Kívánságlistát. Ezekbe azok a könyvek fognak kerülni, akiket szeretnék elolvasni majd. Mellettük olvashatjátok majd a fülszövegüket, és esetleg néhány szót, hogy mit gondolok a példányokról és egyebek J

Kíváncsi vagyok a véleményetekre, szóval kommenteljetek itt, esetleg írj facebookon... Igazából mindegy! Csak szeretném hallani, hogy mit gondoltok erről az új dologról J

1)       Cynthia Hand – Amikor búcsúzunk

Lex különc lány. Matekórán agymenő társaival kártyázik, és busszal jár suliba, mert kiszámolta azt, hogy a 179 tanítási nap 549,53 dolláros benzinköltséget eredményezne. Barátjával együtt készülnek a Massachusettsi Műszaki Egyetemre és a Harvardra. Boldog élete van, teljes a családja, vannak barátai és egy szerelme. Senki sem úgy néz rá, mint aki bármelyik pillanatban összeomolhat. Egészen aznapig, mikor minden megváltozott...

Lex most az a lány, aki elvesztette az öccsét. És úgy érzi, ebből az állapotból soha többet nem tud már kitörni. De azt is jól tudja, változtatnia kell. Változtatnia kell neki és az édesanyjának is. S ami a legfontosabb, tudnia kell megbocsátani. Az apjának, Tylernek, de legfőképp magának. Ezért szép lassan elkezdi összerakni élete széthullott darabkáit, és próbálja felfedni, mi is történt Tyler halálának éjszakáján. De van egy titka, amit senkinek sem mondott el: egy üzenet Ty-tól, ami lehet, hogy mindent megváltoztathatott volna.

Lex testvére már örökre eltűnt. Ám ahogyan a lány is rájön, egy szellemnek nem kell valósnak lennie ahhoz, hogy meggátolja a továbblépést.

Első olvasásra, nekem egy picit hasonlít a Kedves Halottak! c. könyvhöz, és igazából nagyon nehéz elképzelnem, hogy az írónő, aki az Angyalsors trilógiát írta, ami viszonylag egy könnyedebb hangnemű mű, most egy ilyen témába vágja a fejszéjét.

@  Moly: 4,5

   2)     Jennifer Niven – Veled minden hely ragyogó

Theodore Finchet elbűvöli az elmúlás. Már több módját is kipróbálta, hogy véget vessen az életének. Ám a világ jó és szép dolgai, legyenek azok bármilyen kicsik, minden egyes alkalommal megakadályozták ebben. Violet Markey úgy él, hogy csak a jövőbe néz, számolja a napokat az érettségiig, és azt tervezi, hogy elhagyja a várost, ahol minden a nővére halálára emlékezteti. Egy hihetetlen véletlen megváltoztatja mindkettőjük életét. Amikor Finch és Violet az óratorony párkányán találkozik, még nem tudják, ki menti meg a másikat. Aztán egy iskolai projekten azt a feladatot kapják, hogy fedezzék fel saját államukban a „természet csodáit”, de Finch és Violet közösen egy sokkal fontosabb utazásra indulnak…

Finch Violet mellett önmagára talál, és a lány megismeri néha kicsit furcsa, de vicces, nyitott, jókedvű oldalát. A fiú pedig eléri Violetnél, hogy már ne számolja a napokat az utazásig, és készen álljon egy új életre. De ahogy Violet világa egyre inkább kinyílik, Finché úgy zsugorodik.

Igazság szerint fogalmam sincs, hogy miről szól, még úgy se, hogy most másoltam be a fülszövegét. A borítója viszont annyira tetszik, hogyha esetleg a téma maga, nem is fog bejönni, akkor is KELL a könyvespolcomra.

@  Moly: 96% - 4,8 pont

3)     Rebacca Donovan – Mi lenne ha...

Mi történne, ha kapnál egy második esélyt, hogy megismerkedj valakivel? Cal Logan döbbenten ismeri fel Nicole Bentley-t egy kávézóban, több ezer mérföld távolságra szülővárosuktól. Egy éve együtt érettségiztek, és azóta senki sem hallott a lányról. Csak éppen ez a lány mégsem Nicole. Külsőre pontosan úgy fest, mint Cal gyerekkori nagy szerelme, de a neve Nyelle Preston, és fogalma sincs, hogy kicsoda Cal. Nyelle személyisége szöges ellentéte Nicole-énak. Calben ellenállhatatlan vonzalom támad a lány iránt, és teljesen belehabarodik. Nyelle azonban rendkívül titokzatosan viselkedik. Cal pedig minél inkább rájön, hogy mit rejteget, annál kevésbé akarja tudni az igazságot. Amikor a múlt titkai a felszínre kerülnek, és összecsapnak a jelennel, egyetlen dolog teljesen világossá válik: semmi sem az, aminek látszik.

Újfent nem igazán tudom, hogy miről szól a könyv, ám a Lélegzet trilógia annyira tetszett, hogy teljesen megbízom az írónőben, és abban, hogy egy újabb szuper könyvet írt nekünk!

@  Moly: 77% - 3,8

 4)     Jenny Han – A fiúknak, akiket valaha szerettem

Írás közben egy csöppet sem fogom vissza magam. Úgy fogalmazok, mintha ő soha nem olvasná el. Merthogy nem is olvassa. Minden egyes titkos gondolatomat, gondos megfigyelésemet, mindent, amit eltettem magamban, belesűrítem egy levélbe. Amikor megírtam, lezárom, megcímezem, majd elteszem a pávakék kalapdobozba.

Ezek nem szerelmes levelek a szó legszorosabb értelmében. Akkor íródnak, amikor már nem akarok többé szerelmes lenni. Búcsúlevelek. Mert miután megírtam őket, nem emészt többé a mindent felemésztő szerelem. Onnantól fogva úgy tudom megenni reggel a gabonapelyhet, hogy közben nem azon jár az eszem, vajon ő is banánnal szereti-e a Cheeriost. Úgy éneklem a szerelmes dalokat, hogy már nem neki éneklem. Ha a szerelem olyan, mint a megszállottság, a leveleim olyanok, mint az ördögűzés. Megszabadítanak. Legalábbis azt kéne tenniük.

Végre olyan könyv aminek olvastam a tartalmát! A borító bejön, a címmel pedig eléggé meggyőztek, hogy elolvassam a fülszöveget (pedig ilyet ritkán teszek, de ez most érdekesnek tűnt), miután pedig elolvastam teljesen magamra ismertem. Nem tudom ti szoktatok – e így érezni, de én néha csak leülök és írok egy levelet annak a fiúnak, aki bejön. Leírom benne a hibáit, az én hibáimat és minden féle érzést, ami ott kavarog bennem. Sajnos én nem tudom ezzel a dologgal le is zárni a történteket, csak kiadom magamból, hogy holnap újult erővel nézhessem a kiszemeltemet a kispadról...

Egyszóval: Ha tudnék biztosra mondani egy embert, aki ezt el fogja olvasni, akkor magamat mondanám.

@  Moly: 4,7 (egyelőre, de biztos, hogy lesz ez még jobb is)

5)     Böszörményi Gyula – Ambrózy báró esetei 2. – A Rudnay – gyilkosságok

1900 ősze. Budapest székesfőváros a perzsa sah látogatására készül. A titokzatos keleti uralkodó teljes udvarházával egyetemben járja be Európát, mindenhol rendkívüli érdeklődést, sőt rajongást váltva ki. Rudnay Béla rendőrfőkapitányt azonban egészen más nyomasztja: kereken hét olyan gyilkossági ügy aktája hever az asztalán, amit a legkiválóbb detektívjei sem voltak képesek felderíteni. Az eltűnt Hangay Emma kisasszony megtalálására tett kudarcos kísérlet után Ambrózy báró elvállalja eme különös eseteket, melyek teljességgel érthetetlenek. Vajon a ferencvárosi szatócs miért ölte meg a Bécsből öngyilkossági szándékkal Budapestre érkező festőt – a frissen alkalmazott cselédlány miért mérgezte meg úrnője édesanyját, akit addig sohasem látott – a hamburgi kémiatanár miért utazott Triesztbe, hogy ott a vonaton lelőjön egy általa sohasem látott, tízéves kisfiút – és a pesti kocsmárosnak ugyan mi oka lehetett vidékre ruccanni, hogy aztán a puszta közepén meggyilkoljon egy idős cselédasszonyt? A minden lében kanál Hangay Mili kisasszony és az ő morc bárója nyomozásba kezd, nem tudván, hogy életük máris veszélyben forog.

Az első részt imádtam kívül- belül, a második rész borítóját és tartalmát pedig már most imádom! Költői kérdés: Akkor egyáltalán lehetne ez rossz?

@  Moly:  még nincs L

Tahereh Mafi - Ne érints

Avagy kibújik a farkas a báránybőrbőr

Tudnivalók:

- Eredeti cím: Ignite Me

- Fordította: Bozai Ágota

- Oldalszám: 338 oldal

- Kiadó: GABO Kiadó

- Sorozat neve: Ne érints!

Fülszöveg:

Egy napon majd... Egy napon majd szabad lehetek.

Már semmi sem lesz olyan, mint volt.

Omega Pont sorsa ismeretlen. Mindenki, akit Juliette ismert, valószínűleg halott. A háborúnak talán már azelőtt vége lett, hogy igazán elkezdődött volna.

Juliette az egyetlen, aki a Regeneráció útjában áll. Tudja, ha ő életben marad, a Regeneráció nem élhet.

Ám ahhoz, hogy legyőzze a Regenerációt és a férfit, aki kis híján megölte őt, Juliette-nek segítségre van szüksége valakitől, akiről sosem gondolta, hogy megbízhat benne. Warnertől. És miközben a közös ellenség legyőzésén munkálkodnak, Juliette rájön, hogy minden, amit tudni vélt - Warnerről, a saját képességeiről, sőt Adamről is -, téves volt.

Első bekezdés:

„ Homokóra vagyok.

Tizenhét évem lepergett, és belülről kifelé eltemetett. Lábam homokkal teli, összekötve, tudatomban túlcsordulnak a határozatlanság homokszemei, a meg nem hozott és türelmetlen döntések, ahogy az idő kipereg testemből. Az óra kismutatója megérint egykor, kettőkor, háromkor, négykor, azt súgja, szia, kelj fel, állj fel, ébredj fel.”

A történetről:

Az előző könyv halálos (értitek :D) befejezése után most visszatérünk az élettel teli (igen, ma ilyen nagyon vicces kedvemben vagyok :D) nyüzsgésbe. Juliette megtudja, hogy mi lett a barátaival. Teljesen maga alá borítja a bánat Adam halála miatt és bosszút fogad. Warnert meg is kéri, hogy vigye el Omega Pont maradványaihoz, majd megfogadja, hogy megöli Andersont, ezzel elpusztítva a Regenerációt. Warner beavatja, hogy nem csak Juliette akarja elpusztítani az apját, hanem ő maga is. Ez az első alkalom, amikor egy picit belelátunk Warner fejébe. Persze itt nem nézőpontváltásra kell gondolni, csupán annyira, hogy beavat minket, egy picit a titkaiba. Kiderül, hogy Warner soha nem akarta bántani Juliette, csupán azért kellett neki a lány, hogy magyarázatot találjon anyja „szupererejére”, ugyanis a nő, senkit nem tud megérinteni még saját magát sem. Mivel pedig a bőre számtalanszor összeér, szörnyű fájdalmai vannak, amin csak morfling (morfium: erős fájdalomcsillapító, hosszú távon függést okoz) segíthet, így az anyja a hatalmas dózisok miatt - plusz, mert közben függővé vált - nem nagyon van tudatában saját magának.

Ez volt az első olyan rész ahol meg kellett állnom, hogy egy picit kiürüljön belőlem az a borzalom, amit olvastam, és amit (most éppen pechemre) Mafi olyan nagyon jól érzékeltetett. Egy kialvatlan estét köszönhetek ennek a nagyjából 3 fejezetnek a könyvben, ami annyira kikészített, hogy nem bírtam gondolkodni. (Aki látta az Éhezők Viadala befejező részét a mozikban, az valószínűleg tudja, miről beszélek)

Csak másnap jöttem rá, hogy egész pontosan mit is olvastam tegnap. Akkor döbbentem rá, hogy Warner mennyire is szereti az anyját. Sőt megrögzötten imádja azt a nőt, hisz az egyetlen jó dolgot jelentette az életében gyermekkorában. Ekkor estem bele maximálisan és visszavonhatatlanul Warnerbe! Mert bevallom őszintén: nem jönnek be a szőke pasik, még a könyvekben sem, ezért nekem Adam mindig is szimpatikusabb volt. (Ez lehet persze azért is, mert nincs pasim, és jól esne, ha valaki olyan lenne az életemben, mint Adam) Ám ahogy, végre egy picit többet láttam Warnerből: BUMM!  Nem kellett több, egyszerűen elfelejtettem Adamet.

Persze a teljes sokk itt nem ért véget, mert az is kiderül, hogy Juliettenek soha nem kellett megmentenie semmiféle gyereket. Az egész (Kapaszkodjatok!!) egy szimuláció volt!! Értitek egy szimuláció! Itt rögtön előtört belőlem egy „A beavatottas” érzés, szimulációs piával meg azzal a fogorvosi székkel.  Ebből pedig leszűrhetitek, hogy ez a csavar nem tetszett. Igazából már- már fölöslegesnek éreztem. Igen, igaz, el kell valahogy hitetni, hogy Warner igazából nagyon jó (ami nálam személy szerint, mondjuk sikerült) és mindent csak az anyjáért csinált... DE ez szerintem akkor is sok. Szóval ide el tudtam volna képzelni mást is.

Az új hírtől Juliette is lesokkol, nagyjából, mint én :D Utána pedig, mintha semmi sem történt volna, egyszerűen visszatérünk a fényűző élethez, ágyban felszolgált reggelivel, hatalmas gardrób szobával meg egy még nagyobb irodával. És akkor ez még csak a kezdet volt!

Juliette kérését teljesítve Warner elviszi a lányt az Omega Pontból megmaradt lyukhoz/kráterhez. Persze, mint ahogy azt már előre tudtuk a hely teljesen kihalt és kopár. Egy rövidebb „tájleírás” után pedig újabb akció kezdődik. Lövöldözés össze-vissza, Juliette a földön, aztán Warner elmegy, mert Juliette rábeszéli, hogy beszélnie kell a sráccal, aki az előbb lőtt rájuk. És igen, igen, igen! Kenji visszatért! Annyira izgatott és boldog voltam, hogy le sem lehet írni. Egyszerűen imádom a srácot és mikor azt hittem, hogy meghalt, akkor naggggyyyyon szomorú voltam, de akkor megint megjelent! Szóval ahh! :D

Az események innentől kezdve pedig durván felpörögnek, ami azt jelenti, hogy szinte már egymás hegyén- hátán vannak az izgalmas jelenetek. Kenji elviszi a lányt Adam lakására, ahol kiderül, hogy 9-en élték túl a támadást: Kenji, Adam, James, Castle, Brendan, Winston, Alia, Lily és Ian. Persze nincs sokáig béke, hisz Adam kijelenti, hogy nem akarja többet látni Juliette- et, aki így elmegy másnap. Rettentő aranyos volt a jelenet, mikor felhívta Warnert, hogy jöjjön érte, ő pedig betörte az ajtót és teljesen kétségbe volt esve. Ha lehetséges volt és még jobban beleszerettem a srácba.

Mivel Kenjiék belementek abba, hogy segítenek elpusztítani a főparancsnokot, Warner a konditermében (!!!) szállásolja el őket. Utánuk jön végül Adam és James is. Juliette elhatározza, hogy ő lesz a parancsnokuk, hisz neki már nincs vesztenivalója.

Közben Warner és Juliette, hol összevesznek, hol kibékülnek, majd sor kerül néhány „légyottra” is, amik után nekem eléggé, olyan érzésem lett, mintha a lány lassan szex függővé válna.

Eljön a nap amikor „bemutatják”, hogy mikre is képesek és Juliette elmondja, hogy, mit akar. Mint ahogy az várható volt, a katonák és sok civil és melléjük áll. Meg akarják dönteni a Regenerációt. Néhány nap múlva pedig megérkezik Anderson a hadseregével, hogy leverje a lázadást, mint ahogy azt várták is.

Juliette és Kenji elmegy a főparancsnok hajójára végezni vele, a többiek pedig mennek harcolni. Nagyon furcsálltam, hogy egészen Anderson megtalálásáig minden gyönyörűen le van írva, a környezet, a lány érzései... minden. Ám mikor a parancsnokra kerül a sor, akkor elvesznek a gyönyörű mondatok, csupán néhány szó lesz belőle, ez pedig eléggé zavart.

A végét persze újfent nem mondanám el, hisz így is lespoilereztem az egészet :D

Véleményem:

Néha túl sok volt az akció. Többször is azt akartam, hogy egy picit mélyüljünk el valami kis apró dologban, és ne történjen megint valami új, mert nem volt időm feldolgozni. Adamből eléggé elegem volt már, szerintem az írónő már a csontot rágta, de Warnernek és Kenjinek kifejezetten örültem. A végén, mint ahogy már írtam eléggé hiányoltam a szép mondatokat, érzésekkel meg mindennel, hisz abból az utolsó fejezetekre nem sok maradt.

Összességében egy jól összerakott kis utolsó részecske ez. Imádtam a leírásokat, ahogy az írónő minden érzést olyan valósághűen tud leírni, mint szerintem eddig senki más. Így az utolsó kötetre azt is sikerült elérnie, hogy teljesen belezúgjak egy szőke, Warner nevű istenbe, ami nálam elég nagy szám!

Persze be kell vallanom valamit... Én végig arra számítottam, hogy lesz benne egy olyan csavar, amiben Juliette nem is Adamet és nem is Warnert választja... hanem Kenjit. Szóval én végig abban a hitben éltem, hogy ez lesz, de aztán mégsem lett :D

Egyszóval köszönöm, hogy Tahereh Mafi megírta, a Gabo Kiadó pedig elhozta nekünk, ezt a fantasztikus könyvet!

Összefoglalva: Ez a könyv biztos, hogy fekete mágiával van bevonva! Elsőnek odavonzza a tekinteted a gyönyörű borító, utána egyre jobban szereted a történetet, egyes szereplőket megutálsz, másokat megszeretsz, majd ezt az egészet felcseréli, végül a befejezésével keresztbe nyel le, akárcsak egy szörny!

Pontozás:

∞     Borító: 10/ 9 – Imádom! Egyedül az zavar, hogy nagyon hasonlít az Agave Kiadó gondozásában megjelent „A varázslókirály”-ra.

∞     Történet: 10/9 – Nem tökéletes, de a kedvenc könyvemen kívül, mi az? :D

∞     Felépítés: 10/9 – A rövid kis fejezetek azért jók, mert így a suliba menet a héven ülve is tudtam úgy olvasni, hogy nem kellett fejezetet abbahagynom; de néha túl sokak voltak a történések, köztük túl kevés szünettel.

∞     Ajánlom: 10/10 – Viszont csak annak, aki bírja a nehezebben feldolgozható témákat!

Egyéb:

- 14 felett, erősebb idegzetűeknek.

- E/1-es, Juliette szemszögéből

- Lezárásnak elég langyos, de azért megáll a helyén.

- Aki nem szereti a szőke fiúkat annak kötelező! Most biztos, hogy beléjük, vagy legalábbis Warnerbe habarodik!

- A kedvenc megszólításom lett a „Kedvesem”

- Lényegesen több káromkodás van benne, mint az előző kötetekben, szóval csak óvatosan.

Linkeke, ha esetleg érdekelne:

Ess bele te is Warnerbe

Az írónő blogja

Az írónő Facebookja

A Kiadó Facebookja